A mézbogyó (Lonicera caerulea), más néven kék lonc egy lombhullató cserje, amelyet elsősorban ehető, antioxidánsokban gazdag bogyói miatt termesztenek. Származási helye Észak-Amerika, Európa és Ázsia hűvösebb éghajlatú területei.
A mézbogyó bokros növekedésű, 1-2 méter magas cserje, amely kora tavasszal, akár már márciusban virágzik. Sárgásfehér, harang alakú virágai mézelő növényként is kedveltek. Ovális, sötétzöld levelei ősszel elszíneződhetnek. Bogyói kékeslila színűek, megnyúlt, hengeres alakúak, és ízük az áfonyához hasonlítható, kissé fanyar-édes jelleggel. Fogyaszthatók frissen vagy befőzve is; kiválóan alkalmasak lekvárok, gyümölcslevek, szörpök és sütemények készítésére. Magas antioxidáns- és vitamintartalmuk miatt rendkívül egészségesek.
A mézbogyó termesztésében a következő fajták a legelterjedtebbek:
A mézbogyó (Lonicera caerulea) hűvös, mérsékelt éghajlaton érzi jól magát, jól tűri a téli fagyokat (-40°C-ig ellenálló). Napos vagy félárnyékos helyet igényel, laza szerkezetű, jó vízelvezetésű talajban fejlődik legjobban. A semleges vagy enyhén savanyú talajt kedveli.
Keresztezéssel termékenyül, ezért legalább két különböző fajtát érdemes egymás mellé ültetni a jobb termés érdekében. A mézbogyó korán virágzik, így előfordulhat, hogy a kései fagyok károsíthatják a virágokat, bár a növény önmagában igen ellenálló.
A rendszeres öntözés különösen a fiatal növények esetében fontos, de a kifejlett mézbogyó jól tűri a szárazságot is. Tavasszal ajánlott szerves trágyázást végezni. Metszést ritkán igényel, elsősorban az elöregedett vagy sérült hajtások eltávolítására van szükség.
A mézbogyó kártevőkkel és betegségekkel szemben általában ellenálló, de néha levéltetvek vagy gombás betegségek támadhatják meg, melyek ellen megfelelő növényvédelmi intézkedésekkel lehet védekezni.
A mézbogyó egyre népszerűbb termesztett gyümölcsként, különösen a hűvösebb éghajlatú területeken, mivel korai érésű és kevés gondozást igényel.
